2. fejezet

  A lóvásár egy hatalmas területen került megrendezésre. Mindenütt karámok voltak, amikben szebbnél-szebb (vagy épp nyomorultabbnál nyomorultabb) állatok legelésztek, és emberek, akik a lovakra mutogattak, licitáltak, vagy épp azt nézték, mennyire is megfelelő a kiválasztott példány számukra, esetleg csak gyönyörködtek bennük.
  Cleo "jobb" elfoglaltságot nem is el tudott volna képzelni magának, mint azt, hogy apja mellett hatalmas köröket tegyen a lovak körül. Túl sok fájó emlék kerítette hatalmába. Annak idején Xavier-t is egy vásáron vették. Máig tisztán látta az elkülönített karámban álló mocskos, összekuszálódott sörényű és farkú lovat, ahogy egyfolytában toporzékolt, és kirúgott, ha valaki a közelébe akart menni. Anyja rögtön megvette, amint megkérte rá. Az eladók nem sok bíztatót jósoltak nekik. Fél év múlva Xavier szelíd lett, mint egy bárány.
  - Baj van? - kérdezte Todd.
  - Dehogy - rázta meg a fejét a lány - miért lenne?
  - Olyan fancsali képt vágsz.
  - Ugyan semmi, apa - sóhajtotta Cleo - mire várunk?
  - Bertre, és a lószállítóra.
  Körülbelül öt percet várakoztak, mire végre berobogott Todd bátyja, Bert. Öccséhez hasonlóan ő is magas volt, jó megjelenésű, és amolyan folyton vigyorgó, ami az egész Wattson családra jellemző volt, egyedül Cleora nem - az utóbbi időkben.
  - Heló öcsi! - kapta el Todd kezét a frissen érkezett - hogy vagy?
  - Én tökéletesen, kérlek.
  - Az remek - Bert ölelésre nyitotta a karját - és hogy van az én kis Cleóm?
  - Nagyon jól - mosolygott a lány, és a férfi nyakába ugrott - mint mindig, Bert bácsi.
  - Hányszor kértelek, hogy ne hívj így... az őrületbe kerget!
  - De ez olyan filmjelenetes volt, sajnálom - vigyorodott el a lány, mire mindhárman felnevettek.
  - Akkor irány a lovak közé - rikkantotta Bert. Cleo megcsóválta a fejét, és magában jót derült a férfin. Lelkesedése határtalan volt, és sosem búslakodott. Nagyon ritkán lehetett elmaradhatatlan mosolya nélkül látni, amely annyira hozzátartozott, mint a kék szemei.
  - Szerintem váljunk szét - javasolta Todd - Cleo, ha akarsz mehetsz valamelyikünkkel, vagy akár egyedül is csatangolhatsz, ahogy szeretnéd.
  - Maradok az egyedüllétnél. Hívlak ha érdekesnek látok egy lovat, oké? Tartsd készenlétben a mobilodat.
  - Igen, igen. És... magadnak is nézhetnél. Tudod, ha valaki megtetszik.
  - Apa! - Cleonak mintha egy tüske szúrt volna a szívébe - tudod, hogy nem szeretnék másik lovat. Az... olyan mintha elfordulnék Xavier emlékétől.
  - Dehogy kicsim - rázta meg a fejét Todd - csak továbblépnél. De menj csak. Nem szeretnék újabb vitát.
  A lány elindult. Rengeteg csodálatos állatot látott, büszke fekete méneket, vagy szelíd fakó kancákat, szeleburdi kiscsikókat. Valahogy egyiknél sem érezte, hogy "Na ez az" , ahogy annak idején Xavier-rel. Óhatatlanul vitte a lába, egyenesen ahhoz a karámhoz, ahol annak idején a szürke lovát vették. Nem volt üres, egy magas, almásderes kanca állt benne . A férfi, aki eladásra kínálta, épp nyereggel a kezében ment hozzá. Cleo, jobb dolga nem lévén odasétált a kerítéshez, és csendesen figyelte a bemutatót.
  A lehetséges vásárlók egy fiatal, és egy idősebb férfi által alkotott pár voltak, a leendő lovas, valamint tanácsadója. A fiatal odament a felszerszámozott lóhoz, és nyeregbe pattant. Ment pár kört lépésben, gyorsított, majd ügetésbe váltott. Jó lovas volt, viszont a kanca az érdeklődés semmi jelét nem mutatta. Ment, mert arra utasították, de nem élvezte. Semmi érzelem nem volt a szemében, és Cleot ez bosszantotta.
Úgy gondolta, eleget látott. A tanácsadó megrázta a fejét. Valószínűleg nem veszik majd meg, de őt ez már hidegen hagyta.
  Megpróbált nem folyamatosan Xavier-re gondolni. Soha nem veszített még el senkit. Nagyszüleit nem ismerte, meghaltak még az ő születése előtt - és akkor egy pillanat alatt eltűnt az életéből a ló, egyike azoknak, akiket a világon a legjobban szeretett. Képtelen volt feldolgozni, emiatt viszont szégyellte magát.
  Maga sem értette, mi történt vele, amikor egyszer csak ledermedt az egyik karám mellett. Egy jó felépítésű, büszke, különleges színű mén állt benne. Őt figyelte sötét szemeivel, mintha azt sugallta volna: mire vársz? 
  A lány akaratlanul nyúlt a telefonjáért. Neki szüksége volt erre a lóra.

 - Missouri Fox Trotter és Rocky Mountain Horse vérvonal  - mondta az árus férfi - két éves. Nagyon fiatal. Nem túl kezes, nem ajánlanám a kislánynak.
  - Az előző lova embert nem engedett maga közelébe - válaszolta Todd - szeretnénk megvásárolni.
 - Lovast sem enged a hátára.
 - Hangsúlyozom: megvásárolnám.
 - A szülei tiszta vérvonallal rendelkeztek - magyarázta a férfi - tehetséges lehet. De ez majd magukon múlik. Én... nem nagyon hiszem, hogy valaha is tisztességes versenyre való lovat nevelhetne belőle.
  - Nem az a lényeg, hogy maga mit hisz, hanem az, hogy meg szeretném venni.
- Rendben. Csak ne reklamáljanak...

  - Cleo, megdöbbentettél - Todd bekormányozta az autóját a White Sunrise Ranch felé vezető útra - de nagyon örülök.
  - Mármint minek? Nem értelek, apa.
  - Hát annak, hogy végre találtál neked való állatot. Meglepő módon ez sem kezes, és egyből megülhető. Nincs is betörve.
  - Legalább megkíméltem pár tapasztalatlan vásárlót.
  - Milyen igaz. És láttad a kancát, amit vettünk? Hihetetlenül gyönyörű, és óriás tehetség rejlik benne, csak kicsit kell még tanítgatni...
  Todd hosszú monológba kezdett az új "pácienséről", Cleo pedig hagyta, hadd mondja. Apja imádott ódákat zengeni állatairól, akár órákig is képes volt csak arról beszélni, hogy milyen ütemben teszi egymás mögé a patáit, mennyire pontosan - és ez mennyiben befolyásolja az edzéstervet.
  Igen, a Wattson család fejének, és bátyjának minden egyes lóra más, különleges edzésterve volt. Sokan ezt őrültségnek és időpocsékolásnak tartották, ahogy rengeteg mást is - többek között Brigitte különleges terápiáit. Cleo megszokta, hogy a családja módszereit a többi lótulajdonos feleslegesnek tartják, és lenézik őket, de már megtanult együtt élni vele, és nem is érdekelte annyira.
  Megérkeztek, Todd leállt a garázs előtti feljárón, majd kiszálltak az autóból. Nathen, kezében egy vödörrel hirtelen megjelent mellettük.
 - Heló - köszönt, haja szanaszét állt, mint mindig - sikerrel jártatok?
 - Mi az, hogy - vigyorgott Todd - két lovat is vettünk, az egyiket méghozzá Cleonak.
 - Jól hallottam? - ámuldozott Nathen - Cleo... újra látlak az istálló körül?
 - Nehogy azt mondd, hogy nem jártam le - mosolygott zavarban a lány.
 -  Igaz, ma már lovagoltál is. Tudtam, hogy megtört a jég - a fiú bátorítóan vállon veregette unokatestvérét - örülök, hogy visszatértél, Cleo.

  Másnap a lány izgatottan várta Bertet és a lószállítót. Az ő új lovát hozta, akit előző gazdái Valkyre névre kereszteltek. Ez ellen neki sem volt semmi kifogása, nem adott neki új nevet. Kora reggel volt, és a nyárhoz képest kissé hűvös is - pulcsit kellett felvennie, mert a hideg folyton borzongatta.
  Aztán végre-valahára befordult a várva várt autó. Bert szállt ki belőle, nagy vigyorral köszöntötte Cleot és az apját, majd a lószállítóhoz lépett. A lányra még egyszer, utoljára rátört a bizonytalanság, hogy biztos akarom ezt? De kiverte a fejéből, és elhatározta, hogy teljes bizalommal fordul Valkyre-höz. Elvégre még csak nem is hasonlított Xavier-re, hisz ő egy nyúlánk, elegánsabb ló volt, szürke, igaz, hogy először vad, de mégis sütött belőle a nyugalom és az összeszedettség. Valkyre ezzel szemben inkább a rosszfiú volt: gesztenyepej szőre és lenszőke sörénye különleges megjelenést biztosított neki, testesebb volt elődjénél, és látszott a szemén a dac, és az, hogy mennyire nem akar az emberek uralma alá kerülni.
  - Kezeket a magasba - viccelődött Bert - íme Valkyre, az igazságosztó.
  - Igazságosztó? - vonta fel a szemöldökét Todd.
  - Amikor be akartam vezetni először a lószállítóba, majdnem lerúgta a hajam - patadobogás hallatszott, majd megjelent a gyönyörű ló - de utána adtam neki egy kis cukorkát, és egyből kiengesztelődött. Tessék, Cleo.
  Bert a lány kezébe nyomta a vezetőszárat, aki megpaskolta a lovat, majd elindult vele az előre kikészített angolbokszába. Övé volt rögtön az első az istállóban, mely egy terápiás ló pár héttel ezelőtti távozásának köszönhetően felszabadult.
 - Gyere - súgta a visszakozó állatnak, majd finoman meghúzta a szárat. Bevezette a bokszba, majd levette róla a kötőféket. Valkyre óvatosan méregette, aztán a szénahálóhoz lépett, és falatozni kezdett. Amikor Cleo becsukta az ajtaja alsó részét, megváltozott. Felágaskodott, majd nekiment az ajtónak.
 - Apa! - kiáltotta a lány, aki ijedtében hátraesett, és a földre került.
 - Nyugodj meg - segítette fel az apja - abba fogja hagyni.
A prófécia beteljesült. Nem telt el egy perc sem, amikor Valkyre abbahagyta a toporzékolást. Újra enni kezdett.
  - Miért csinálja ezt? - kérdezte kétségbeesetten Cleo - Xavier sem volt ilyen.
  - Csak néha vannak hasonló bogarai - Bert odalépett a lóhoz, aki kíváncsian kidugta a fejét, majd megsimogatta a pofáját - látod, most nyugodt.
  - Azt hiszem, több dolgunk lesz vele, mint anyáddal hittük - vonta le a következtetést Todd.
 Brigitte mintegy varázsütésre jelent meg mellettük.
- Jaj - mondta mosolyogva - gyönyörű paci, pont ahogy mesélted, kicsim.
  - Csak kicsit... vad - Cleo lehorgasztotta a fejét - sajnálom, hogy sok munkát akasztok a nyakadba megint, anya.
  - Ugyan már kincsem. Ez nem lesz gond. Csak hinni kell benne. És azt, szeretném, ha őt te gyógyítanád meg.
  - Mi? Anya... az a te dolgod - hárította el Cleo - nem vagyok olyan ügyes, sőt... nem akarom tönkretenni szegényt.
  - Ne beszélj butaságokat - mondta az apja - neked is különleges érzéked van a lovakhoz, ahogy a családunkban mindenkinek.
  Hallgattak. Majd Bert elköszönt, és megígérte, hogy két nap múlva ideszállítja a következő lovat, akit kiképeznek Toddal.
  - Volt az a bizonyos Amelia Stevens? - érdeklődött Todd.
  - Nem, majd csak holnap tud, gondok vannak a kocsijával, azt hiszem...
Cleo megint nem figyelt Miss A történeteire, hanem a lovát nézte. Valkyre békésnek tűnt. Füle ide-oda járt, hallgatta a többi ló nyerítését, akik a közeli legelőn töltötték napjukat. Annyira csodálatos volt, szoborszerűen szép, hogy a lányban még mindig hitetlenkedés élt a valószerűségével kapcsolatbam.
  Ott állt, az övé volt, de mégis érinthetetlen, és ezért úgy érezte, hogy egy gödörben ül, ami egyre csak mélyül... és sosem fog kijutni.

VÉLEMÉNYEZEM 
következő fejezet --->