3. fejezet
3. fejezet
Ismét szokatlanul hűvös reggel volt, amikor Cleo a bokszok felé tartott. Nathen már kitakarította mindet, úgyhogy nem volt különösebb dolga, csak meglátogatni új lovát. Kissé félve ment Valkyre bokszához, de aggodalomra nem volt oka: a mén kíváncsi szemekkel fürkészte a ranch területét.
- Jó reggelt - köszönt neki a lány, majd megsimogatta az állat formás fejét. Valkyre nem ellenkezett, nem ágaskodott fel, semmi olyat nem csinált, ami aggodalomra adott volna okot. Gondolt egyet, és leakasztotta a kötőféket az ajtó melletti szögről, majd feltette a lóra. Kinyitotta a bokszajtót, majd felcsatolta rá a vezetőszárat is.
- Akkor teszünk egy sétát - mondta, és bátorítóan megpaskolta a lovat. Elindultak lefelé az úton, arra, ahol két napja a lány Dawn hátán lovagolt. Valkyre engedelmesen ment mellette. Érdeklődve nézelődött, fülét ide-oda mozgatta, a külvilágból érkező zajokra reagálva, és egyszer felnyerített, amikor a legelőn lévő lovak hangját hozta felé a szél.
Cleo nagyon jól érezte magát a sétán. Habár folyamatosan fázott - nem is értette, mi ez a nagy hűvösség júniusban, de a globális felmelegedés számlájára írta (szélsőséges időjárási viszonyok, és a többi) -, és inkább nem törődött vele, mert Valkyre nyugodt volt, végre úgy viselkedett, ahogy azt egy mintalónak kell.
Elértek az erdőhöz. A lány ismert egy kis ösvényt, és most úgy gondolta, besétálhatnak, nem fogják keresni, főleg ha látják, hogy Valkyre sincs a bokszában.
- Na, öregfiú - simogatta a mén izmos nyakát - elviszlek a kedvenc kis erdőbéli tisztásomra. Reméljük, te jobban fogod kedvelni, mint Xavier... vele csak egyszer jöttem ide, de akkor is halálra rémült szegényem.
Valkyre nem úgy tűnt, mintha különösen izgatná az erdő, ugyanolyan békésen ment Cleo után, ahogy eddig. Már majdnem elérték a tisztást, amikor viszont megtorpant. Fejét felszegte, orrlyukai kitágultak, és prüszkölve felnyerített. Egy kicsit felágaskodott, de éppen hogy, majd vissza is esett a földre. Nyakát ívesen behajlította, patájával a földet kaparta, majd újra nyerített. Cleo megijedt, mert nem tudta mire vélni a mén reakcióját. Jobbnak látta, ha hazatérnek. Tudta, hogy a ló nem félt, inkább izgatott volt valami miatt, de nem mert kockáztatni. Nemsokára kiértek a fák közül, és Cleo futni kezdett, a ló pedig mögötte ügetett. Amikor felértek a ranchra, Nathen elismerő képpel bólintott.
- Tehát veled rendes. Engem becsszóra majdnem kinyírt.
- Tessék? - Cleo elszontyolodott. Hogy is hihette, hogy minden rendben a lóval?
- Reggel kissé... megvadult. Felágaskodott, csapkodott a patájával, mint aki megőrült.
- Oh, te jó ég - a lány az ajkába harapott - az előbb sem volt valami nyugodt. Bevittem az erdőbe, egy darabig szépen sétáltunk, majd lecövekelt, és úgy viselkedett, hogy nem is hittem el, hogy eddig vele jöttem.
- Az gond - egy darabig zavartan bámultak egymásra, majd Nathen - bokros lovak körüli teendői miatt - továbbállt. Cleo zavartan sóhajtott, majd összehúzta magán kockás ingét, amit fehér pólója felé vett. Még mindig fázott. Valkyre csendesen szuszogott mellette. Elvezette a mént, lecsutakolta, majd visszavitte bokszába. Anyja nem tartotta jó ötletnek, hogy amíg ilyen labilis az idegállapota, kiengedjék saját legelőre - ki tudja, hogy bírták volna megfogni.
Pár óra múlva a lány még mindig a boksz előtt üldögélt. Igaz, közben bement reggelizni, elmesélte a kis kalandját a szüleinek, akik ezt gondterhelt arccal fogadták, majd sétált egyet a legelők kerítése mellett. Valkyre kíváncsian figyelte, ahogy csokis sütit majszolgat ajtajánál ülve. Felnyújtotta a kezét egy darab sütivel, amit a ló hálásan fogyasztott el. Autózajt hallott. Először arra gondolt, hogy Bert az az új lóval, de eszébe jutott, hogy nagybátyja estefelé ígérte csak magát, mert szükség volt rá a munkahelyén - autóműhelye volt.
A kis bordó Chevroletből egy magas, karcsú nő szállt ki. Szőke haja volt, és roppant elegáns ruhákat viselt, ahhoz képest, hogy egy farmra érkezett. Cleo hirtelen csak ennyit látott belőle. Felpattant a földről, leporolta a nadrágját, majd közelebb sétált hozzá.
- Heló - köszönt óvatosan.
- Á, üdv - a nő kivillantotta hófehér fogsorát, majd lesimítgatta a szoknyáját, és kezett nyújtott - Amelia Stevens vagyok.
- Cleo Wattson. Édesanyámat keresi?
- Igen, ha Brigitte-ről beszélsz, akkor igen - bólintott - megbeszéltük, hogy ide jövök.
- Örülök, hogy látom, Miss Stevens! - köszönt Brigitte, aki ismét szellemként jelent meg mellettük - már nagyon vártam az érkezését. Ő itt a lányom, Cleo.
- Volt szerencsénk bemutatkozni egymásnak - Amelia csendesen elmosolyodott - de inkább Amy, ha megkérhetem. Nem vagyok én olyan öreg!
- Rendben, de akkor te is szólíts Brigitte-nek. Nos, menjünk az "irodámba", megbeszélni további dolgokat...
Cleo úgy gondolta, inkább lemarad, így a beszélgetés végét nem hallotta. Anyja irodájaként egy kis, telezsúfolt szoba szolgált, ami tele volt az itt megfordult lovak jellemzéseivel, papírjaival. Toronyszámra álltak benn az iratok, szinte mozdulni sem lehetett tőlük. Brigitte a jövőben megírandó könyvéhez raktározta el őket.
- Hú, ki volt ez? - harsant fel Nathen hangja, és a lány összerezzent.
- Mi? Ja, hogy ő... Hát, az a bizonyos Miss A - unokatestvére értetlen tekintenére hozzátette - aki lovat akar venni.
- Nem hinném. Meglesheted a kocsiját: benne van egy nagy sporttáska. Szerintem itt más van a színfalak mögött, meglásd.
Cleo magára hagyta a lovászt, aki vállat vont, és visszatért a dolgára. A lány viszont Valkyre boksza helyett az "iroda" ablakához osont. Szerencsére nyitva volt. Elhelyezkedett a párkány alatt, pár száraz virág közt, majd csendben hallgatózott.
- Teát? - kínálta édesanyja a vendéget.
- Köszönöm, nem kérek.
- Akkor most elmondhatnád, mire is céloztál a telefonban pontosan - Cleo így, látatlanban is tudta, hogy anyja mosolyog - ha jól sejtem, nem lóvásárlásról van szó.
Teáscsésze csörömpölt, valószínűleg Brigitte ivott. Amelia nagyot sóhajtott, majd belekezdett történetébe:
- Tudod, mi... én... szóval gyermekkoromban sok időt töltöttem lovak közt, mert a nagyapámnak ehhez hasonló, csak sokkal kisebb farmja volt, mint a tiétek. Sajnos amikor meghalt, anyámék eladtak minden állatot, és a birtokot is. Nagyvárosban élünk, Austinban, Texas államban... illetve én egy ideje elköltöztem Cambridge-be, többek között az egyetem miatt, aztán a vőlegényem...
- Ó, gratulálok...
- Nincs miért, már fél éve szétváltunk. Tudja, hogy van ez... munka, utazás... eltávolodtunk egymástól, és vége lett. De én ottragadtam Cambidge-ben, és majdnem jól éreztem magam... de valahogy nem szerettem az ügyvédi munkát. Elhatároztam, hogy visszatérek a lovakhoz. Gyermekkoromban egy mindenki által vadnak tartott mént lovagoltam meg. Értek hozzájuk.
- Eegen... - mondta Brigitte. Cleo bekukkantott egy pillanatra az ablakon. Anyja az asztalán ült, kezében teáscsészével, és elgondolkozva hallgatta a vele szemben, az egyetlen szabad fotelben ülő Amelia Stevenst.
- Mindenki kinevetett. Hazautaztam Texasba, és előadtam a szüleimnek is a terveim. Apám teljesen kiborult, azt hitte, hogy a Peterrel... ő volt a vőlegényem, szóval a vele való szakításom miatt lett ez a mániám. Befolyásos ember volt, talált nekem állást egy jó nevű austini ügyvédi irodánál, ami egy magamfajta kezdő ügyvédnek csodálatos ajándéknak kellett volna lennie. De én mégis béklyóént kezeltem, és szabadulni akartam tőle. Rengeteget keresgéltem az interneten, és így találtam rád. Az összes módszer közül a tiéd fogott meg a legjobban... azok közül, akik nem számítanak olyan felkapott, médiában is rendszeresen megjelenő, híres suttogónak, mint például Monty Roberts.
- A módszerem az övén alapszik.
- Tudok róla. Sokan hazsnálják, de mind máshogyan. Te az aromaterápiákat annyira nem alkalmazod, ugye?
- Nem... én a lovak egymás közötti kommunikációjára alapozok mindent.
- Értem. Tudom - Amy idegesen nevetett, nagyon zavarban volt - tehát azért jöttem, hogy megkérdezzem: tanítanál-e engem, mint "suttogó hallgatót."
- Ezt nem lehet tanítani - Brigitte hangja nem volt elutasító, de túlságosan bíztató sem - ehhez szükségeltetik a benned rejlő tehetség, mindennemű türelem, elkötelezettség, és törődésre való hajlam. Ha akármelyik hiányzik, el kell, hogy küldjelek. Viszont meséltél arról a lóról... és azzal, hogy képes voltál egy jól kereső állást visszautasítani, csak hogy e nemes állatokkal lehess, velük foglalkozhass, kiérdemelted tiszteletem, és bebizonyítottad az elkötelezettséged. Két dolgot kihúzhatunk a listáról.
- Akkor ez azt jelenti...?
- Tudnod kell, hogy ez egy nagyon bizonytalan dolog. Nem fogsz sok pénzt keresni. Mi is nélkülözünk... néhanapján. Még szerencse, hogy a férjem lovakat képez ki. Tehát le kell mondanod ezekről a csodálatos ruhákról... a luxusról, amiben eddig éltél.
- Nem zavar.
- Akkor igen, azt jelenti, hogy... remélem, nem hallatszik fellengzősnek... de igen, felfogadlak "tanítványomnak".
Mindketten felnevettek, Cleo pedig bizonytalanul meredt a semmibe. Nem tudta, hogy örüljön-e, vagy bosszankodjon, hogy a fiatal, szép, és okos Amelia belépett az életébe. Remélte, hogy jól kijönnek majd, és nem lesz vele undok, csak mert gazdag, és jól néz ki.
"Jaj, buta vagy" mondta magának "Az előbb mondott le a javakról, amiket eddig megkapott... a lovakért. Pont olyan fanatikus, mint ti..."
A lány igazat adott lelkiismeretének, és mivel a beszélgetés többi része nem érdekelte túlságosan, óvatosan felállt, majd visszaosont a főistállóhoz.
Nathen a lovát csutakolta, Arielt, közben pedig halkan dúdolgatott valamit. A fiatal szürke kanca annak idején a halálán volt, mikor a farmra került. Gazdája idős korában elhunyt, és mivel róla nem tudott senki, több napot éhezett és szomjazott. Brigitte nagyon nehezen tudta csak visszahozni normális állapotba, amikor pedig sikerült, s újra lovagolható lett, Bert megvette fiának.
- Lovagolni mész? - kérdezte csendesen. A fiú összerezzent.
- Cleo, a frászt hoztad rám - sóhajtotta - amúgy nem, majd a szabadnapomon. Csak kijár neki a plusz gondoskodás - szeretetteljesen megpaskolta a kancát.
- Oh, értem.
- Várj, te meg hol voltál? Nemrég még itt üldögéltél - Nathen szigort erőltetett az arcára, amikor látta, hogy a lány elvörösödik - szóval rosszban sántikáltál. Ki vele, nem hagyhatsz ki belőle.
Cleo nem tehetett mást, előadta a történetet töviről hegyire Ameliáról, kezdve a nagyapja lovával, az ügyvédi diplomán át egészen a vágyáig, hogy igazi suttogó legyen belőle.
A beszámoló végén Nathen hosszút füttyentett.
- Ez igen. Tényleg jó csaj. Igazán szép dolog, hogy nem a kis milliomos cimborái közt akarja leélni az életét.
- Az...
Elhallgattak, mert a házból Brigitte, Todd és Amy jött ki, csendesen diskurálva. Odamentek az autóhoz, majd a férfi megfogta a csomagtartóból előkerülő bőröndöt, és bevitte.
- Hát, biztosra ment - súgta Nathen unokahúgának, mire összemosolyogtak.
- Cleo - Brigitte sugárzó arccal lépett lányához - nagyszerű dolgot kell mondanom.
A lány úgy tett, mintha nem tudná, miről van szó, és ártatlan képpel várta a monológot.
- Kiderült, hogy Amy nem lovat szeretne vásárolni, hanem itt tanulni, hogy elsajátítsa a lovakkal való különleges bánásmód minden csínját-bínját. Itt fog lakni nálunk a nyáron, és előfordulhat, hogy tovább is, bár semmi nem biztos.
- Tényleg? Hát ez nagyszerű - lelkendezett Cleo, és lopva Nathenre sandított, aki majd' megpukkadt az elfolytott nevetéstől.
- Örülök, hogy nem leszek terhedre - mosolygott Amy, és úgy tűnt, mint aki azt latolgatja, átölelje-e a lányt, vagy sem. Végül az utóbbi mellett döntött.
Kivette a sporttáskát, majd egy kisebb kézitáskát (a kisebb szót nem félreérteni, ez egy túlélőtáska volt - hatalmas nagy, amiben minden csak elveszett, ahogy Cleo fogalmazta meg).
- Veled még nem is találkoztam - nyújtott kezet a nő a lovásznak - Amelia Stevens vagyok, de örülnék, ha Amynek szólítanál.
- Nathen Wattson - vigyorgott a srác - engem szólítson csak Nathennek, de az "uram" is megteszi.
Felnevettek, majd Amy és Brigitte elindult vissza a házba. Nathen újra a jámboran álldogáló Arielhez fordult, hogy befejezze a csutakolást.
- Tudod - mondta Cleónak címezve szavait - nem lennél rossz színésznő. Csak ne vörösödj el minden stiklidnél.
- Hé! - kiáltott rá Cleo lángoló arccal, de alig tudta palástolni vigyorát.
VÉLEMÉNYED
következő fejezet --->
|