4. fejezet

  - Hahó! - hallott Cleo egy izgatott kiáltást. Elmosolyodott. Kitty Ulmer volt, a legjobb barátnője, hangját akárhonnan felismerte volna. Lesétált a ranch még zárva lévő kapujához, és szélesre tárta, hogy beengedje.
 - Szia - mosolyodott el, majd igyekezett nem megfulladni, amikor Kitty a nyakába ugrott, és erősen megölelgette - hé... szétnyomsz...
 - Bocs, mindig elfelejtem, mennyire puhány vagy - vetette oda vigyorogva a lány. Magasabb volt Cleonál, és sokkal jobban öltözött, mert míg az folyton a farmi élethez válogatta a ruháit (régi ingek, szakadt, kopott farmerok, ósdi tornacsuka), és nem törődött vele, hogy piszkos lesz-e, ő folyton úgy nézett ki, mintha a Trendi Tini magazin legfrissebb számából ugrott volna ki. Most is óriás napszemüveget, vadonatúj halványsárga tunikát fekete övvel és csőszárú nadrággal, valamint a fölsőhöz színben illő táskát, és a szetthez elmaradhatatlan converse tornacipőt viselt.
 - Nincs gond - legyintett Cleo - örülök, hogy látlak.
 - Énis, énis - Kitty levette a napszemüveget, és így teljesen láthatóvá vált szív alakú arca, és nagy, kékesszürke szemei - siettem, hogy tudtam. Mi történt?
 - Nagy hír - Cleo visszacsukta a kaput - képzeld... vettünk egy új lovat. Nekem.
  Kitty akkorát sikított, hogy a közelükben lévő legelésző lovak mindannyian ijedten kapták fel a fejüket. A lány ugrált, visongatott örömében, mint egy óvodás.
  - Annyira örülök! - lelkendezett, és megint részesítette Cleot a csontropogtató ölelésében - soha nem tudtam volna elképzelni... Jaj, annyira boldog vagyok!
  Barátnője csak mosolyogva nézte, ahogy tombol. 
  - Gyerünk! Meg kell mutatnod! 
 - Okés - vigyorgott Cleo, majd elindult az istállóhoz. Kitty képtelen volt lenyugodni, szökellve tette meg az utat, és úgy nézett ki, mintha valaki vállfát tett volna a szájába a folyamatos fogkivirító mosoly miatt.
  - Soha nem hittem volna, hogy eljön ez a nap - mondta - majd fotózhatlak vele, ugye? Milyen színű? Lovagoltál már...?
  - Nem... mármint fotózhatsz - nyugtatta meg aggodalmas képet vágó barátnőjét Cleo - de nem tudok rajta lovagolni, mert nincs betörve. Fiatal, ráadásul viselkedési problémákkal küszködik.
  - Ööö...
  - Néha kezes, mint egy bárány, máskor megvadul.
  - Soha nem tudnál kifogni olyan lovakat, akik normálisak? 
  - Igenis, normálisak. Csak nem egyszerű esetek - húzta fel az orrát játékosan Cleo. - Gyere, itt van az első bokszban. 
  Valkyre a hangjukra kidugta gyönyörű fejét a boksz ajtaján. Gesztenyepej szőrén táncolt a fény, lenszőke üstöke bájosan hullott homlokába. Érdeklődve figylte a két lányt, majd egy szemtelen légy hatására, aki az orrát választotta ki pihenőhelyként, megrázta a fejét.
  -  Uh... - Kitty, akiből mindig dőlt a szó, most semmit nem tudott kinyögni - uh.
  - És ez az "uh" pontosan mit jelent? - érdeklődött Cleo.
 - Csodálatos ez a ló... ilyen szépet még nem is láttam. Megsimogathatom?
  Cleo bólintott, és magában fohászkodott, hogy ne most jöjjön rá az a bizonyos "öt perc" szeretett lovára.
  - Mi a neve?
  - Valkyre.
Kitty óvatosan kinyújtotta a kezét, majd megsimogatta az állat orrát. Mivel az nem csinált semmi ijesztőt, csak érdeklődve figyelte az idegent, megpaskolta a nyakát is. Aztán a lónak elege lehetett, mert fogta magát, és elfordult az ajtótól, inkább a szénahálójával foglalatoskodott.
  - De édes - Kitty hátratűrte a haját, amit rögtön meg is bánt, és sárga-fekete oldaltáskájából előkapott egy kézitükröt, hogy ellenőrizze, nem ment-e tönkre frizurája. Cleo csendesen nevetgélt rajta. Tükör, fényképező, szemceruza és fésű - ezek nélkül barátnője soha nem indult útnak.
  Miután barátnője befejezte a kiigazítást, ismét szétterült arcán a lelkes vigyor.
  - Annyira várom már... olyan különleges színe van, nagyon jó képeket lehet majd róla készíteni... úúú, nagyon jó választás!
  - Csoki - hallották Nathen hangját, aki letett melléjük egy üres vödröt.
  - Szia - köszöntek a lányok, Kitty pedig megigazította a haját.
  - Phil?
  - Gondolom alszik. Alig múlt kettő...
Phil Ulmer Kitty ikertestvére volt, és Nathen zenekarában is játszott. Ő is sokat adott a külsejére, pont mint a (három és fél perccel fiatalabb) huga. Gyakran megfordult a ranchon, általában a lovászt látogatta meg, vagy a hugát hozta kis piros-fehér kocsiján.
  - Nem értettem soha, minek ennyit aludni... - sopánkodott Nathen - egy csomó idő elmegy a napodból, és folyton kapkodsz.
  - Philt kérdezd - vont vállat Kitty - én mindig felkelek tíz-tizenegy körül. De azt se felejtsd el, hogy előtte hajnali négyig fennvan, és kockul.
  - Hát, mindig mondtam neki, hogy tök hülye - vont vállat Nathen - de én lépek, dumáljatok csak ki nyugodtan - vigyorogva intett, majd távozott.
  Ahogy hallótávolságon kívül ért, Kitty hozzákezdett szokásos kifakadásához:
  - Jaj, annyira édes... - sóhajtott - és soha nem fog észrevenni. Mit gondolsz, van nála esélyem? Komolyan, akármit csinálok, mindig csak a dobos ikertesója, meg az imádott unokahuga kis barátnője leszek a szemében...
  Csak mondta és mondta a Cleo számára már megszokott szöveget, amit mindig eldarált, ha Nathen akár egy kicsit is beszélgetett vele. Nem értette a nagy rajongást Kitty részéről, mert nem ismerték unokatestvérével egymást túlságosan, és még jóképűnek sem mondta volna a fiút, de barátnője mégis teljes mértékben belé volt zúgva.
  - Nos? - kérdezte Kitty, mikor monológja végére ért.
  - Ja, őő - Cleo összerezzent - hát, biztos van esélyed, csak még... őőő... nem vette észre, hogy milyen... őőő...
  - Remek, ezt akartam hallani - szegte fel az állát boldogan Kitty, majd bekukkantott Valkyre bokszába. A ló érdeklődve pillantott vissza rá, ahogy általában mindig mindenkire.
   Lépéseket hallottak, Amy tartott feléjük, kezében egy kötőfékkel.
  - Oh heló - elmosolyodott, kivillantva hófehér fogsorát, majd Kitty felé nyújtotta kezét - Szia, Amelia Stevens vagyok, még nem volt szerencsénk találkozni...
  - Kitty Ulmer - viszonozta a mosolyt a lány - te is lovász vagy?
  - Jaj, nem - rázta meg a fejét Amy - én... hogy is mondjam, "suttogni tanulok", Cleo édesanyjától.
  - Komolyan lovakkal akarsz foglalkozni? - Kitty felhúzta az orrát. - Ne már, olyan szép vagy, simán lehetnél fotómodell is...
  Amy döbbenten meredt maga elé, Cleo pedig felnevetett, majd gyorsan magyarázatot fűzött barátnője kijelentéséhez.
  - Bocsi, de ő fotós, és mindenben, mindenkiben csak a modell lehetőségét látja. Engem is sokat szokott... régen.
  Elhallgattak, a két fiatal lány Xavier-re gondolt. Amy nem értette a helyzetet, így fesztelenül kérdezősködött tovább.
  - Tudsz majd mutatni néhány képed? - érdeklődött.
  - Persze! - Kitty arca felragyogott - Nagyon örülnék, ha megnéznéd! De komolyan... nem tudom mutogatni, mert Cleóék már ismerik a munkáim, meg a családom is, és... érted, nincs kinek.
  - Értem én - Amy Cleóhoz fordult - Meg tudnád mutatni, melyik a Garret nevű ló boksza? Brigitte küldött, hogy vigyem el oda ezt a kötőféket, de nem tudom, melyik is az.
  - Öhm, megmutatjuk. Kitty, jössz?
  - Bocsi, de épp lépek - válaszolta a lány kicsi telefonjával babrálva - ma vásárolni megyünk anyámmal, ezt az alkalmat meg kell ragadni, egy csomó ruhát vehetek az ő pénzéből.
  - Ja, oké.
  - Akkor sziasztok - Kitty megölelte Cleot, intett Amynek, sőt, még Valkyre-t is megsimogatta, majd elviharzott.
  - Kissé divatbolond - vont vállat Cleo, kis mosollyal az ajkán.
  - Az sosem gond - vigyorgott Amy - legalább lehet valakitől tanácsot kérni, ha öltözködsz.
  Elérkeztek Garret, a fiatal arab félvér mén bokszához. Amy felakasztotta a kötőféket az ajtó mellett  lévő szögre.
  - Amúgy tényleg, miért szeretnél ennyire suttogó lenni? - kérdezte Cleo, habár tudta a választ, de mivel titokban hallgatózott, furcsa lett volna egyből letámadnia Amyt, miért is hagyta ott az ügyvédi állását.
  - Hát, hosszú a sztori, de elmondhatom.
  - Ráérünk - mosolygott Cleo.
  - Oké. Kisétálunk a legelőkhöz?
  - Persze.

Pár   perc múlva az egyik legelő kerítésén üldögéltek, ahol mindössze Ariel, Nathen lova legelészett, és nagy lombú fák vetettek rájuk kellemes árnyékot.
  - Szóval - mesélt Amy - kiskoromban sok időt töltöttem a nagyapáméknál. Nekik volt egy ehhez hasonló farmjuk, csak kisebb, három lóval, pár tehénnel, meg egy öreg kecskével, ami imádta a cigicsikkeket - a nő felnevetett - egyik nap észrevettem egy idegen lovat. Kicsit ideges volt, de megnyugtattam, adtam neki egy almát, aztán kilovagoltam rajta. Szőrén ültem meg. A lovaglás annyira hozzá tartozott az életemhez, mint a járás, ezért meg se kottyant.
  - Akárcsak nekem - mosolyodott el Cleo. Egyre rokonszenvesebb volt neki a nő.
  - Igen - bólintott - csak én már nem tudnám megcsinálni. Szóval... mindenki majdnem szívbajt kapott, hisz az a ló megülhetetlen volt. Mindenkit ledobott, ha voltak annyira kitartóak, hogy felüljenek rá. Szerintem, ha sokat vagyok vele, talán meggyógyul, nem tudom. De következő nap ledobta a lovászt, aki elég súlyos sérüléseket szenvedett, két bordája eltört, és azt hiszem, egy csigolyája is megsérült. Eladták a lovat, vágóhídra, azt hiszem. Soha többet nem láttam, de már nagy valószínűséggel nem él.
  - Megpróbáltad keresni?
  - Nem. Már bánom. De... nem tudom, miért. Utána nem nagyon jártunk a farmra, apám munkája, meg az iskola miatt, és a többi. A nagyapám halála után pedig eladtuk a farmot, a birtokot, mindent. Néha annyira hiányzik. Austinban éltünk, nem is kerültem kapcsolatba a lovakkal többet. Olyan rossz volt. Aztán egyetemista lettem...Cambridge-ben megismertem a vőlegényemet. Felvetettem neki az ötletet, hogy mi lenne, ha lovakkal foglalkoznék. Kiröhögött. Szerinte a lovaglás gyerekes, és én is az vagyok... hasonlók. Eléggé összevesztünk rajta. Igazából nem illettünk össze, nem is tudom, hogy járhattam vele - Amy ciccegve megrázta a fejét - nem konkrétan emiatt szakítottunk, de ez is egy jó indok volt. Ő lelépett, én egy évig még ott éltem, mindenki ugyanúgy fogadta ezt a lovas felvetésemet, mint Peter. Hazautaztam Austinba, de édesanyámék is elutasítottak. 
  - Szörnyű lehetett.
  - Az. Olyan volt, mint amikor valakit kalitkába zárnak. Nem tudtam szabadulni börtönöm rácsaitól, amit a sznob szüleim és a diplomám jelentett... ha a nagyszüleim élnének, biztos támogattak volna. De így... elég sokára törődtek bele, hogy más utat akarok, mint amit kijelöltek nekem. Ráadásul egyszer láttam egy lovat, ami annyira hasonlított rá... Demonnak hívták. Amikor megpillantottam a sötétpej mént, kicsit úgy éreztem, mintha a múltba kerülnék. Ekkor kezdtem el kutatni. Rátok találtam. Itt vagyok.
  - Örülök neked.
  - Őszintén?
  - Igen - bólintott Cleo, és így is gondolta - de nem csak én. Nathen is, ahogy láttam.
  Amy felnevetett.
  - Azt én is; fel kéne világosítani, hogy legalább öt évvel fiatalabb nálam.
Mindketten nevettek. Cleo nagyon örült, hogy ilyen jó barátra lelt a fiatal nőben. Felnézett rá, amiért kiállt álmai mellett. Ő is biztos így tett volna, de aztán be kellett vallania magának, hogy soha nem mert volna ellent mondani a szüleinek, és megvalósítani azt, amit akart.

VÉLEMÉNYED
következő fejezet --->