People change and promises are broken* ______ Kagylóálmok______*
Menü

Főoldal (blog)
Információ
Regényeim
Novelláim 
-----------
>>>VÉLEMÉNYKÖNYV<<<
...írj nekem
    Spamming
...avagy hirdetésed, reklámod

 
Mint az emberek, kérem



 
Társoldalaim

Nyolc szabad hely!








Jelentkezés: chat
Ha azt veszed észre, hogy lekerültél, az csak azért lehet, mert nálad én már nem vagyok kinn. 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
látogatók
Indulás: 2006-08-23
 
Alice a Viharban - regény
Alice a Viharban - regény : 6. fejezet - Bökkenő

6. fejezet - Bökkenő

  2011.07.01. 18:52


 

6. – Bökkenő
Jennel épp Starlight boksza felé sétáltunk, amikor sietős lépteket hallottunk magunk mögött. Michael jött utánunk, kezében egy papírral.
- Az meg mi? – vontam fel a szemöldököm, miután üdvözölt minket.
- A… jelentkezésem… a… - alig tudott megszólalni, mert annyira lihegett – elfogad… ták a jelentkezésem…
Összenéztünk Jennel.
- A jelentkezésed? Hova?
Michael megrázta a fejét, és Jen kezébe nyomta a papírt, amit szorongatott. Olvasni kezdtük. Nem hittem a szememnek.
- Cserediák leszel? – kérdeztem szinte megrovó stílusban. – Erről miért nem szóltál?
- Nem akartam… hátha nem jön össze – felelte nyugodtabb légzéssel, és vállat vont. – Nem is örültök?
- Dehogynem – mosolyodott el kényszeresen Jen, pedig tudtam, hogy a szíve szakad meg. A múltkor, amikor Starlighttal edzettünk, és a fiú nem volt jelen, végre kiszedtem belőle, amit már régen tudtam: teljesen-totálisan szerelmes Michaelbe, elsős kora óta. Egészen megsajnáltam. Jennek még sosem volt pasija, és aki tetszett neki, az meg az óceán túlsó felére kívánt költözni. Történetesen Németországba.
- Ne már – fintorogtam – Németország szar hely, a német meg ronda nyelv. Miért nem mész inkább… Franciaországba?
- Én németet tanultam, nem franciát, mint te. És ott nem lenne akkora lehetőségem Holsteini tenyészethez kerülni.
- Mi? Beszélj már értelmesen.
- Az egy lófajta – mondta Jen – nagyon jó díjlovak. Irigyellek, Mitch.
- Sosem voltam még Európában – vakarta meg a srác idegesen a tarkóját – félek.
- Félhetsz is – kitéptem Jen kezéből a papírt – Augusztusban mégy?
- Aha – bólintott Michael – Addig van időm felkészíteni téged a versenyre. Ha meg az utazás miatt túl sok lesz az intézkedés, Jen majd átvesz.
Ekkor lettem dühös, azt hiszem. Valójában, nem is tudom, hogy miért. Lehet, hogy önzőség, de nagyon nem akartam, hogy Michael elmenjen. Dühös lettem rá. Miatta kerültem be ebbe a nagy lovas kulimászba, erre itt hagy! Hogy merészeli?! Mégis, mit képzel? Mert igenis MIATTA van minden! Miatta vesztem össze Alannel, és kötöttem azt az idióta fogadást, ami nem is szól semmiről! Miatta kezdtem el lovagolni! Miatta kell nap, mint nap idejárnom, ahelyett, hogy vásárolni menjek, vagy mit tudom én, a városban építsek kapcsolatokat, vagy… á, tudom is én, nem érdekel! Ráadásul, mi lesz szegény Jennel? Meg Starlighttal? Mert rohadtul nem lesz ideje az utazás meg a nyelvleckék (gondolom, annyira jól azért mégsem megy neki a német!) miatt azzal törődni, hogy belőlem egy zsokét faragjon, amivé eszem ágában sincs válni! Jövő héten akart bemutatni Andy Barrownak, aki elvállalta, hogy egyszer-kétszer rám néz a nyáron, és tanácsokkal lát el. De minek?
- Átveszem? – Jen megrázta a fejét – Nemsokára itt van a kerületi díjugrató kupa! Rengeteget kell edzenem, ráadásul semmit sem konyítok az angol telivérekhez, és a galopphoz sem. Nagyon sajnálom Michael, de… nem tudom vállalni Alice okítását. Barrow segít neki, nem?
- Igen… segít, de nincs annyi ideje rá. Mi legyen?
Majdnem kimondtam. Esküszöm, majdnem kimondtam, hogy Mich barátom, a válasz egyszerű: ha meg akarod tartani Starlightot, akkor maradj itt, mert ha te nem cseszegetsz, akkor én nem fogok magamtól a lovardában rostokolni, főleg, ha még Jen sem lesz velem. Ne is álmodjon róla.
- Semmi. Hagyjuk. Amúgy sem értem, minek akarsz belőlem zsokét csinálni. Ha annyira kell neked Starlight, kérd meg apádat, hogy hadd lovagold. Biztos megengedi…
- Fogd be, Alice. Ezt már megbeszéltük: apám nem tartja meg Starlightot, ha nem látja hasznát. Nem menhely, hanem tenyészet vagyunk. Neked megvan hozzá a lehetőséged, hogy jó lovat faragj belőle: kicsi vagy, könnyű, és született érzéked van a lovakhoz.
Vissza akartam vágni, de nem ment, annyira megdöbbentem az utolsó félmondatán. Velem született érzék? Ezt csak én nem vettem észre? Ugyanis ha százszor nem, akkor egyszer sem estem le a lovak hátáról, akiken gyakoroltam. Baromi nagy érzék, mondhatom.
Ezen újra felhúztam magam.
- Menjünk inkább, jó? – javasolta Jen, kissé feszengve. Szótlanul elindultunk Starlight boksza felé, akit Michael gondjaira bíztam, hogy felszerszámozza, meg minden. Nem kis meglepetésemre nem a szokásos nyergét, hanem valami egészen új fajtát tett rá.
- Ez hülyén néz ki – állapítottam meg.
- Te csak ne azzal törődj – Michael kezembe nyomta a szárat – a galopp pályára megyünk. Most nincs ott senki, megismerkedhetsz a tereppel.
- Fantasztikus – gúnyolódtam, de közben a gyomrom idegesen rándult egyet. Nem vicc.
A pálya felé vettük az irányt, és igyekeztem összeszedni magam. Nem értettem, miért félek ennyire. Starlight kedveskedve megbökdöste a vállam, én pedig szinte robotként simogattam meg a nyakát. Túl sok volt nekem ez így egyszerre. Michael elutazásának a híre, a galopp pálya, meg úgy minden. Legszívesebben otthon döglöttem volna, hogy nézzem a Gossip Girl-t, vagy az Így jártam anyátokkal-t. De nem lehetett, mert hülye vagyok, és a semmin fogadtam azzal a gyökér Alannel.
Aki, most hogy belegondolok, majdnem olyan helyes, mint Chace Crawford. Bár nem is hasonlít. De azért helyes.
Megérkeztünk a pályára, és felültem a nyeregbe. Azt hittem, ezután semmi extrém dolog nem következik majd, de sajnos tévednem kellett: Michael a lábamhoz lépett, és a kengyeleket valami eszeveszett magasságba emelte; a térdem szinte már az orromat verte.
- Te meg vagy hülyülve?
- Nem. Ez a galopp nyereg. Amikor galopozzol, sokkal könnyebben a lovak nyakára tudsz majd hajolni, csökkentve ezzel a légellenállást. Még sosem tűnt fel, hogy ilyenen ülnek – illetve szinte már állnak – a zsokék?
- Elhiheted, hogy rohadtul nem érdekeltek – vetettem oda neki dühösen. A lábam fájt. Nem viccelek, és nem túlzok. Sajgott, lüktetett, nyilallt, hasogatott… ki kell fejeznem még máshogy?
- Menj pár bemelegítő kört – javasolta Jen, és bíztatóan próbált mosolyogni. Szegénynek nem nagyon jött össze, még mindig Michael idióta cserediákos papírját szorongatta, amiről a srác szerintem már meg is feledkezett. Ha lovasoktatásról volt szó, csak azon járt az esze. Idióta.
Léptettem, ügettem, még egy könnyed vágtát is produkáltam, és lám, annak a fafejnek igaza lett: tényleg jobban ment ebben a nyeregben. A világért sem vallottam volna be, de alig várjam, hogy én is olyan sebesen szelhessem át a pályát, mint Larry és Gerry, meg az a lúzer srác, aki velük edzett, és rossz volt az eredménye.
- Még nem teszünk be az indítókapuba – mondta Michael, és a pálya egyik felére mutatott, amire én azt hittem, hogy nyilvános vécék sora – Starlight nem képzett versenyló, ezért nem fog tudni annyira kiugrani egyből galoppba. Majd ha Andy segít nekünk, tudjuk orvosolni, de addig csak egyszerű startolás lesz. Ezzel a kendővel – felemelte a piros-sárga csíkos, rettentően visszataszító darabot – jelzek majd neked.
- Remélem, nem fog megvadulni – sóhajtottam, mert Starlight már így is idegesen kapkodta a fejét a kendő láttán, amit a srác meglobogtatott, szinte a feje felett.
Bemasíroztam a pályára, és hirtelen még kisebbnek éreztem magam, mint úgy általában. Előttem hosszú, zöld tér terült el, amit lelátók öveztek.
- Készülj – figyelmeztetett Michael, utána pedig egy nagy hajrá! felkiáltással meglengette a kendőt.
Ekkor egyszerre több dolog is történt.
Az irritálóan csíkos kendőt kitépte a fújdogáló szél Michael kezéből, és az éppen vágtába ugró Starlight elé vitte. Nos, több sem kellett neki: hatalmasat ugrott, nyerített, meg minden baja volt, én pedig – aki szintén megijedtem – a levegőben úsztam, majd hatalmas puffanással, és ijesztő reccsenéssel földet értem.
Valaki sikított – gondolom Jen, mert egy pillanat múlva mellettem térdelt, bőgött, és olyanokat mondott, hogy Alice, ne halj meg, ami azért elég kedves tőle… na mindegy, szóval én feküdtem a földön, szemem csukva, de persze eszem ágában sem volt meghalni. Az oldalam tompán sajgott, de nem akartam megmozdulni, mert ki tudja, mi reccsent? Michael hangját nem hallottam, Starlight meg valahova a pálya másik felébe futhatott.
- Alice, élsz! Alice, szólalj már meg! – sivalkodott felettem Jen.
- Jaj, Jeniffer Harpe, azonnal fogd be a szád! – kiáltottam rá, amikor már megelégeltem a nyafogását. Kis döbbenet után újrakezdte, csak épp más szöveggel: Hát élsz, semmi bajod!
- Igen, élek- nyögtem, és feltápászkodtam. A bal karom kicsit sajgott…
De nem az reccsent. Hanem a mobilom. Amit én hülye szerencsétlen a zsebemben hagytam.
- Eltört valamid? – aggodalmaskodott Jen. Megmozgattam a végtagjaimat, és a fejemet ráztam.
- Rohadtul fáj az oldalam, a bal kezem a kétszeresére dagadt, és tele vagyok fűfolttal… - elfintorodtam. – Ezen kívül nincs bajom. Kinyírom Michaelt… ó, a mobilom!
Szomorúan néztem a kis telefonra. Annyira szerettem…
- Segítek – ajánlkozott Jen, és amikor felvontam a szemöldököm, idegesen-könnyesen felnevetett – Mármint felállni, nem megölni.
A felállás fájdalmasabb volt, mint gondoltam. Úgy látszik, a jobb egyik bokám sem volt a helyzet magaslatán, a bal különösen fájt; amikor leestem, fennakadt a kengyelben, de szerencsére kicsúszott belőle.
- Jól vagy? – hallottam Michael hangját, aki Starlightot vezette felénk.
- Te IDIÓTA! – visítottam; megijesztettem a lovat, de nem érdekelt – OLYAN NEHÉZ LETT VOLNA RENDESEN FOGNI AZT A SZAR KENDŐT?!?!
- Én… - Michael egy szót sem tudott kinyögni, ami azért elég ritkán fordult elő. Látszott rajta a teljes döbbenet: még sosem üvöltöttem vele ilyen hangosan, ilyen hangon. Ennyire őszinte nehezteléssel.
- SÁNTA VAGYOK, HASZNÁLHATATLAN A BAL KEZEM, JA, ÉS DARABOKRA TÖRT A MOBILOM! SOHA TÖBBET NEM JÖVÖK A LOVAK KÖZELÉBE! – erőt vettem magamon, és halkan hozzátettem – Soha többet.
Majd megfordultam, és sántikálva elindultam kifelé a pályáról, otthagyva az ide-oda ugrándozó ijedt lovat, meg a fiút. Kivonulásom dicsőségesebb nem is lehetett volna. Már vártam a felhangzó tapsot, de kivételesen teljesen egyedül voltunk.
Jen tétovázott egy kicsit, majd utánam eredt. Segíteni akart, de nem hagytam. Bár ezt megbántam, mert egy kézzel nagyon nehéz volt levenni magamról a kobakot.
- Tényleg nem jössz ide többet?- kérdezte halkan, amikor a különbejáratú klubhelyiségünkben öltözködtem. A bokám hatalmasra dagadt, meg se próbáltam levenni róla a csizmát. Ha szerencsém van, nem kell levágnunk róla, mert nagyon drága volt.
- Nem. – lemostam az arcomról a port, és megigazgattam a hajamat. – Minek? Te edzeni kezdesz, Michaelnek még a látványától is rosszul vagyok.
- És a fogadás?
Hatalmasat káromkodtam. Erről meg is feledkeztem.
- Lemondani nem mondhatom le, mi? – húztam a szám.
- Nagyon gáz lenne… - válaszolt Jen. Pedig reméltem, hogy biztosít róla: hát persze.
- Akkor mi legyen? Michaelt látni sem bírom.
- Majd én segítek. Az edzés csak augusztusban kezdődik keményebben. Vagyis… a nagy lovastúra után. Addig csak felkészítelek, aztán megkéred Mariaht, hogy egyszer-kétszer kísérjen be gyakorolni a verseny napjáig.
- De Mich segítségével lovagolhatok ingyen, meg ilyenek. Saját lovam nincs. Fizetni nem fogok, másik lóhoz nincs jogom.
- Odadom Kellyt…
- Ugyan már – legyintettem – látom rajtad, hogy nem szívesen tennéd. Ő egy nagyon jó és értékes ló, én csak elrontanám. Mi legyen, jaj, mi?
- Majd sunyulunk! – Jen lelkesen elmosolyodott – Michael úgysem mer szólni.
- Az igaz – vigyorodtam el sötéten. Borsot törni a kretén orra alá? Fantasztikus lesz! Szinte láttam az ördögszarvaimat.
- Akkor most felhívom anyukádat, hogy jöjjön érted kocsival, ugyanis nagyon valószínű, hogy nem tudsz hazasétálni ilyen állapotban.
*
Új mobillal felszerelkezve, rengeteg pénzzel a bankkártyámon vágtam neki Highcastle üzleteinek. A kezem már csak egészen kicsit fájt, a bokám pedig felgyógyult – ezért nyugodtan viselhettem tengerkék magas sarkú szandált, amit az e-bayen rendeltem.
- Vigyázz magadra, kincsem – szólt ki anya a piros Chevyből, melynek hátsó ülésén ott kuporgott Mariah és valamelyik Vihogós Barátnője. Ők hárman moziba mentek, utána meg fagyizni, én meg… hát, nekem ahhoz nem volt kedvem. Inkább maradtam az idegnyugtató shoppingolásnál.
Sorra jártam az üzleteket, és szinte megszámlálhatatlanul sok holmit vettem. Ruhákat, szoknyákat, farmernadrágokat, szövetgatyákat, cipőket, és még két táskát is. Lehet azt gondolni, hogy boltkóros vagyok, de ez nem igaz. Súlyos költekezésem oka: a lovas szerkóimon kívül kábé nem is vettem semmit ősz óta, tehát rengeteg pénzem volt, és sok helyen leárazást is tartottak. Jó módban éltünk, de tudtam, hogy most hosszú-hosszú megabevásárlás nélkül kell meglennem.
Az e-bay persze kivétel, az mindig kivétel. Ott olcsón/olcsóbban jó cuccokhoz lehet hozzájutni. Onnan van egy csodálatos Mulberry táskám. 40 dollárért jutottam hozzá, csak azért, mert meg volt hibásodva egy kicsit. Hát nem nagyszerű?
Milliónyi szatyorral körülaggatva utolsó ellenőrző körömet róttam a plázában, hátha meglátok még egy jó kis akciót, amikor egy tökéletes esésű, fényesen csillogó, frissen fodrászolt frizurába botlottam. Na meg a gazdájába.
A botlást nem kell szó szerint érteni; a lány elég messze volt tőlem, és háttal állt nekem. Ő engem nem látott, de én tudtam, ki ő.
Theresa Bronway.
Megtorpantam. Egy hatalmas fikusz, vagy mi a csoda (nagy levelű növény) takarásában álltam, ami alatt egy pad foglalt helyet. Gyorsan bevágtam magam a padra, nehogy észrevegyen. Előkaptam a napszemüvegemet, és még az egyik újonnan vett kendőmet is magam köré csavartam, hogy ne ismerjenek fel. Gyáva dolog-e vagy sem, nem érdekelt. Nem akartam jelenetet, főleg, hogy…
Alan is vele volt.
Alan! Méginkább összehúztam magam. Nagyon régen nem találkoztunk, és nem akartam, hogy meglássa a befáslizott karom. Igaz, hogy senki sem tudja mi történt, csak a családom, Jen, Michael, meg a doki a vizsgált, de nem lenne nehéz következtetni, hogy hogyan húzódott meg… ugyanis se biciklizni, se motorozni nem szoktam, annyira béna meg nem vagyok, mint Mariah, hogy a saját lábamban essek el.
  Elmélyülten beszélgettek egymással. Én elővettem a Cosmopolitan nyári különkiadását, és úgy tettem, mintha azt olvasnám, hátha mégis észrevesznek, amíg őket kukkolom.
Egy darabig csak beszélgettek, aztán feltűnt, hogy Theresa egyfolytában Alan karját simogatja. Szemöldököm majdnem a frufrum alá szaladt. Mi? Ezek járnak? Az nem lehet!
Nem járhatnak. Képtelenség. Tény, hogy mind a ketten annyira vonzó emberpéldányok, hogy még New Yorkban is megállnák a helyüket (igen, azért beszéltem többes számban, mert ez sajnos Theresára is igaz…), és mintha egymásnak teremtették volna, őket, de…
A gyerekeik akkor már tuti ilyen gyilkológépek lesznek, akik a hozzám hasonló nem-őslakosokat, és az iskolámba járó sok kis lúzert egyfolytában cikizni fogják. Az én kölykeim (már ha lesznek…) ebből szerencsére kimaradnak. Egyetemre majd a New York-i Egyetemre megyek, vagy a Sarah Lawrence-re, vagy mit tudom én, aztán nem is jövök vissza ide soha többé, csak karácsonykor meg hálaadáskor anyáékat meglátogatni.
Nem hittem a szememnek: Theresa odahajolt, és meg akarta csókolni Alant. Azért csak akarta, mert a fiú elfordította a fejét, így a csókból csak egy puszi csattant el… Aztán mondott valamit, mire a csaj nagyon kiakadt (ha-ha!). Ez határozottan egy elutasítás volt, ami nem sokat érhette drága Bronwayt az életben. Majdnem dalra fakadtam örömömben. Sajnos, onnan nem hallottam semmit, ahol ültem, de közelebb sem lopakodhattam, mert elég feltűnő voltam a sárga ruhámban, kék cipőmmel és táskámmal, fejemre csavart kendővel és a napszemüvegemmel, az ezernyi csomagról nem is beszélve.
Theresa – ahogy láttam, a bőgés határán – előkapta a telefonját, és elszáguldott. Alan zsebre vágta a kezét, és ő is elindult – felém.
Egyszerre több dolog fordult meg a fejemben. Az első természetesen az volt, hogy mégis hogyan válhatnék láthatatlanná? A többi pedig az, hogy mit mondjak, ha esetleg észrevenne. Ja, és nehogy leessen az új fehérneműimet tartalmazó szatyor pont a lába elé…
Előttem állt teljes valójában, és csak egyszerűen elsétált előttem, még csak egyetlen oldalpillantást sem vetve rám. Csalódottan eresztettem le a Cosmopolitant.
Mégis, mit vártam?
Bevágtam az újságot a táskámba, amit követett a kendő a fejemről meg a napszemüveg, és durcásan keresztbe fontam magam előtt a karom. Micsoda hülye vagyok… én tényleg azt hittem, hogy észre fog venni, sőt, leáll velem dumálni, vagy hasonlók? Mi lett volna a következő lépés? Felajánlja, hogy cipeli a cuccaim? Ha, ha ha! Nagyon vicces… Nagyon jó lett volna.
Alannek velem kellene lógnia, nem Theresával.
Megráztam a fejem. Milyen képtelen gondolatok…
A szőke srác a bejárat melletti automatákhoz sétált, és az egyikbe pénzt kezdett dobálni. Ahogy láttam, kólát vett. Két, egymásba karoló, vihogó lány haladt el mellette; köszöntek egymáshoz. Aztán Alan fogta a kóláját, és kisétált a plázából.
Nagyot sóhajtottam, és összeszedtem a cókmókomat, hogy kiüljek a pláza elé, mert anyáék bármikor jöhettek. Sajnos most körvonalazódott bennem, hogy minden áron meg kell nyernem azt a versenyt.
Ami azt jelenti, hogy vissza kell mennem abba a… lovardába.

 

                                                   

 


Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal