Túl vagyok rajta. Megnéztem a Harry Potter és a Halál ereklyéi második részét. Kicsit sokkhatás alatt állok. Bocsánat a képekért, esetleges spoilerért meg a nyálas ömlengésemért, de ki kell írnom magamból.Úgy érzem, a szívem szakad meg. 

Persze azt hittem, rosszabb lesz. Azt hittem, kiüresedve, mondhatni kibelezve jövök majd ki a moziból, és úgy érzem, ennyi volt a Harry Potter. Egy nagy durranás, és vége. Hiába szerettük.
De rájöttem, hogy ez nem így van.

Anyával mentem. Pont, mint 2001-ben, azzal a különbséggel, hogy akkor töltöttem be a nyolcat, és már szinte fél éve (...vagy több? Ki tudja már!) Harry Potter lázban égtem. Kicsi voltam, és lelkes. A városi Művelődési Központba mentünk, ahol egy nagyon régi vetítőgépes mozi működött, tudjátok, az a fajta, ami néha magától leáll, vagy éppenséggel hatalmas darabokat kell kivágni a szalagból (ezáltal a történetből is), hogy a filmtekercseket megszakítás nélkül cserélgetni lehessen. Ugyanebben a teremben néztem meg a második, harmadik, negyedik és ötödik részt. De ez a mozi már régóta nem üzemel. A Cinema City menőbb. Meg a filmletöltés. Azért én mégis akartam emlékezni a hajdanvolt pici lányra, aki anyukája kezét fogva lépdel be a moziterembe, szinte remegve az izgalomtól. 

Körülbelül ilyen lehettem a székem felé menet

Emlékeztem, és emlékeztettem. Nagyon féltem, és nem mellesleg fáztam is, mert a Cinema City úgy gondolja, az a menő, ha az ember jégcsappá szelídül a vetítés alatt. Kis zakómat az ölemben gyűrögetve, popcornbűztől körülvéve, anyával az oldalamon vártam a főcímet. Az első képkockákban kicsit bevillant Hitler és a nácik, aki akarja, megérti majd, mire is gondolok. Aztán rövidesen elfelejtettem minden aggodalmam, és a történet magába szippantott. Majdnem teljesen elégedett voltam: egyetlen jelenet nagyon nem tetszett, egyéb változtatás pedig éppen tűrhető, annyi, amennyit a film és a látvány megkövetelt (bár ez néhány helyen szerintem a kárára ment. Francba a 3Dvel! Elnézést). 

Akkor kezdtem el sírni, amikor elkezdték védeni a Roxfortot. Gondolhattok borzalmasan érzelgősnek, vagy amit akartok. De olyan szép volt, megható. A halálozásoknál már bőgtem, mint egy gyerek, és erre még rásegített a John Williams óta először előforduló fantasztikus zene. Amikor pedig Harry az erdőbe megy, úgy gondoltam: ha nem hagyják abba a jelenetet, szégyent hozok a családomra. De azért megnyugtatott, hogy nem én voltam ezzel egyedül így. Egy nő leplezetlenül sírdogált a zsebkendőjébe, kis idő után pedig az orrfújás általános hanggá vált. Ciki vagy nem ciki, de ez van. Persze ne úgy képzeljétek el, hogy az egész terem gyászos képpel, özvegyi fátyolba burkolózva, zsebkendőt gyűrögetve várja a következő jeleneteket. El voltak szórva a finom, ámde megfelelő poénok arra, hogy elfeledjük a könnyeket. Legalább egy kis időre... Nem mellesleg a mellettünk ülő két csávó folyamatosan nyomta a laza dumát, nehogy észre lehessen venni rajtuk, hogy amúgy érdekli őket a film (van egy öcsém, ismerem a fajtáját...).  Tehát a könnyes zsepik ellenére fantasztikusan éreztem magam. A vége pedig... a vége aztán tényleg tökéletes volt.

"After all this time?" "Always" said Snape.
 

Mikor kiírták, hogy 19 ÉVVEL KÉSŐBB, a torkom ismét összeszorult. Féltem, hogy mit látok majd, és féltem, hogy megint sírni fogok (ez utóbbi összejött). Ott ment Harry, és a többiek, és... annyira szépek voltak. Olyan tiszták... nem is tudom. Nagyon jól elöregítették őket. Harryből egész jó pasit csináltak. A kis Albus pedig egy igazán szép gyerek lett. És ugyanaz a zene szólt, minta kicsi Harry Potter első kalandjaiban. 

Mindent összevetve, nem lenne ellenemre még egyszer megnézni. Boldogan sírnám végig egyedül a szobámban, mindenféle gátló tényező (pl rajtam kívül ötven másik ember) nélkül. Mert lezárult egy fejezet az életemben. 11 éve olvastam az első könyvet, és 10 éve láttam az első filmet, amit aztán meg is kaptam ajándékba amikor megjelent VHS-en; ajándék Harry Potteres zsírkrétát kaptam hozzá.
Emlékszem a zsírkréta illatára. Ahogy az első könyvére is, meg a Mindenízű Drazsé (nem az a menő fajta, amit Angliában vehetsz, és úgy is néz ki, mint a filmben, hanem csak egy egyszerű mezei magyar) fura ízére is. És az egész hangulatra, ahogy vártam az új filmet, az új könyvet, az új filmet, az új könyvet...

De már vége. Habár a Harry Potter kibérelt magának egy életre szóló helyet a szívemben, ez nagyon hiányozni fog. Ez az izgatott várakozás...

Ó, igen. Az nagyon fog hiányozni.