2012. október 28.
Nos igen, csoda történik: jelentkezem.
Nem is tudom, olvassa-e még valaki az oldalt, mert hát meg is érdemelném, mert nem járok fel. De nem is ez a lényeg, hanem hogy imádom, imádom az egyetemet.
Olyan jó, amikor az ember azt érzi: igen, ennél jobb helyre nem kerülhetett volna. Amikor tudja, hogy végre azzá válik, akivé mindig is akart. Amikor rátalál azokra a társakra, akikre a hosszú évek alatt várt. Amikor azt tanulja, amit szeret.
Én most ezt érzem. Imádom az egyetemet; a csoportomat, ahol egy elég komoly közösségi szellem is kialakult úgy 20-25 ember között. Akár egy középiskolai osztály, csak sokkal, sokkal jobb annál. Imádom a régészeti tanszékvezető tanárt, akinek már most rengeteget köszönhetek, mivel miután megtudta, hogy tudok rajzolni, elintézett több lehetőséget, hogy tanulhassam a régészeti rajzolást. Ingyen, egy idős professzortól. (Nem mellesleg a tanárúr a világ legédesebb régésze. Kis helyes, és kedves is, olyan "szerelmesek" vagyunk belé... :D)
Már kétszer részt vehettem ásatásokon is. Először nagyon féltem, mert azt hittem, hogy kis gólyákként csicskamunkát kapunk, mert mindenki ezzel ijesztegetett minket. Folyamatosan azt hallgattam, hogy a régészet rossz, a régészettel csak szívsz, a rangidősök szivatni fognak, estébé, mint amiket a béna filmeken lát az ember. Na, ez teljesen nem így van, le kell szögeznem. Elég komoly szaktekintélyekkel dolgoztunk együtt, akik tökéletesen partnerként kezeltek minket. Ugyanúgy dolgoztak, mint mi, csak ők éppen tudták, hogy mit hogyan, mit miért, és tanítgattak bennünket. A régészet olyan, amit az ember nem tanulhat meg könyvekből. Ezt el kell sajátítani terepen, ezért hatalmas ajándék, hogy már a második héten részt vehettem egy háromnapos ásatáson.
Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok különösebben az az "ásatórégész" fajta.
Nem bíroma fizikai munkát, kész. Viszont valami van bennem, ami arra készteti az embereket, főleg a (nőtlen) hím egyedeket, hogy babusgassanak engem. Ezért egyik kedves csoporttársam és a drága tanárúr is rendkívül gálásan kivették a kezemből az ásót/lapátot/spaklit, hogy majd ők segítenek. Ez tök jó, de azért jó lenne kikerülni a "tehetetlen szőke, akit meg kell menteni" image-ból. Pl. feltörte a kezem a lapátnyél. Nagy cucc, lett egy vízhólyagom, semmi extra. Mindenki másnak is lett. Csak éppen a tanárúr előtt néztem meg, aki felajánlotta a szuper kézfertőtlenítőjét, majd megkért, hogy vágjam fel az ásatási címkéket és írjam meg a munkanaplót, hogy addig se erőltessem meg a kezem. Aztán a többiek dolgoztak, én meg csak üldögéltem és a tanárúrral beszélgettem. Mert volt egy vízhólyag a kezemen. Amikor másoknak vérzett a tenyere. Dafuq, professor??
A második ásatási meló Visegrádon volt; a királyi palota mellett kaptunk szállást, ahol ha kimentél az udvarra és felnéztél, láthattad a Fellegvárat. Annyira csodálatos volt! Ez döntötte el bennem, hogy középkoros régész leszek, és azon belül is a középkori várakkal és az ott zajló élettel szeretnék foglalkozni.
Az egyetemi élet is nagyon jó egyébként, az ásatásokon túl. A Pázmány gyönyörű, imádom. Sokan azt mondják, hogy roxfortos környezet, és végülis totáligaz :D Vannak kis tornyocskák, zegzugos folyosók, meg ahh, mindenféle. Majd csinálok sok-sok képet, és felteszem. Az óráim jók, persze van sok unalmas is, meg minden héten zéházok min. egyszer, és a latin... a latin annyira, de annyira nehéz. Nincs jó nyelvérzékem, az angollal is sokat szenvedtem, hogy iylen szintre tudjam fejleszteni, mint most, ráadásul lusta tetű vagyok, aki nem tanul szavakat. Szóval.... Jah. Pedig nekünk, régészeknek 4 félév latin van, míg a töriseknek csak 2. Mert nagyon meg kell tanulni, főleg, ha középkoros régész szeretnék majd lenni egy napon.
Egyébként a partiéletbe is belevetettem magam. Volt olyan, hogy egy héten (5 nap ugye) négyből partiztam, vagy a helyi kocsmában ültem, vagy a hallgatói klubban és utána a kocsmában, vagy a fiúkoleszban (no comment). És nagyon jól érzem magam, és bírom az iramot. Néha ellógom az óráimat, vagy épp külön épületrégészeti szemináriumba járok két csoptársammal Csaba másik végére, vagy épp elalszom és éppen, hogy beesek antik régészetre......... Minden percét élvezem. A szobatársam egy angyal, jófej, kedves, normális, jobbat nem is kaphattam volna. Rövid idő alatt tök jó barátnők lettünk, ott vannak az átdumált éjszakák, és most a trónok harcát nézzük orrba-szájba, mert ő még nem ismeri :O:O Durva, nem?? De már tiszta fan lett, hahaha.
Na most megyek, eleget csacsogtam. Legyetek jók, és ne feledjétek: közeleg a tél.
Anna