Hosszú idő óta először nem csak a blogba firkálgattam, hanem ténylegesen alkottam is valamit az oldalon. Oké, nem nagy dolgot. Oké, már egyszer írtam is, hogy megcsináltam (de végül nem). Most viszont tényleg kész!! Juppeeeee! *ovaries*

Feltettem egy új szereplő képét: Caterina Fagioli, "személyesen". Ő Ignacio kedvese. (Emlékeztek a szexi itáliaira? Na, ha nem akkor futás olvasni vissza!) Caterinát megnézheted itt: klikk

És hogy ez most azt jelenti, hogy Kagylóálmok visszatér? Igen. Mármint nem merem 150%-osan kijelenteni, de elkezdem írogatni. Szépen lassan csordogálni is fog. Szóval ha valakit érdekel, akkor nézzen be többször, mert talán (remélem kellemes) meglepetés fogja érni! :)

Na puszika, most rohanok írni vissza. Ezt is megértük!

Miért nem szerkesztem az oldalt?

Oké, tény, hogy egyetemista vagyok jó sok órával, fenyegető vizsgákkal, és aránylag pörgő társasági élettel. Ez megbocsátható.

De ha van időm nézni a gossip girlt, akkor miért nincs néha feljönni ide, lepötyögni, hogy élek? Hátha valaki még nézné is esetleg.

Mostanában egyébként nem is tudom. Legszívesebben elhúznék külföldre, mint az egyik nyilvánosságra nem hozható regényemben a főszereplő. Azért nyilvánosságra nem hozható, mert túl sok van belőle bennem. És az életemből. Ezt igazán magamból merítettem, a többiekből, akikkel nap mint nap együtt vagyok. Csak épp az a baj, hogy a regény lényege teljesen fikció. Viszont a többi annyira stimmel, hogy a végén még valaki azt is elhinné. És nem akarok úgy járni vele, mint Dan Humphrey a Bennfenntessel. :D 
Szóval legszívesebben felpakolnám magam egy repülőre, és kimennék a rokonaimhoz Angliába. Persze dolgozni. És bejárni azokat a középkori várakat, amikről most tanultunk középkori európa régészetén.

De vannak emberek, akiket nem hagyhatnék itt. Nehéz ez. És sokszor ezek az emberek okozták azt a sok fájdalmat, ami miatt nem szeretnék már itt lenni. Persze az egyetemet még imádom. Meg a régészetet. Csak kellene egy kis szünet. Egy nyár elég lenne nekem. Na mindegy, most elköszönök. Talán megpróbálok gyakrabban jelentkezni. Talán ti is gyakrabban jelentkeztek majd.

Puszi: Anna

Végre. Komolyan, el sem hiszem. Vége van a tantárgyfelvételnek!

Komolyan, ezzel le is zárom ezt a szutyok vizsgaidőszakot, meg a tantárgyfelvételi időszakot, aminél rettenetesebb NINCS. Punktum.
  Ismeritek a neptun rendszert? Nem? Hát akkor nem is kívánok nektek ilyen rosszat. Nem tudom a többi ilyen cucc milyen (hej, de szépen fogalmazunk gratulálok, Anna), de ez egy katasztrófa. Hogy egy töris csoptársat idézzek: Minek hoznak létre olyan rendszereket, amelyek nem működnek?
  Ó igen. Egy bölcs lány gondolatai ezek. És akár valami antiutopikus sci-fi párbeszédrészlete is lehetne

A második szemeszterem jóval nehezebb lesz, mint az első. Először is: hiába próbálkoztam, összeadtam, szoroztam kivontam meg amit akarsz, az alap órákkal egyszerűen nem jött össze több kicseszett 22 kreditnél. 22! A minimum a harminc, mármint akkor, ha akarsz ösztöndíjat. Én biza akarok!
Szóval egészen máig kellett várnom, hogy szépen szemezgethessek a szabadon választhatók közül. A tantárgyaimat nem itthon vettem fel - a gépem BORZALMASAN LASSÚ -, de ezt most msuzáj volt, és mivel az öcsémmel összevesztem az övét nem használhattam, szóval itt álltam meglőve. 
  Reggel bekapcsoltam, szépen betöltött stb, nyomnám be az internetet, erre kékhalál.
  Anna agyvérzést kap, part1.
Ezután nagy nehezen felélesztettem ezt a hülyét. Az, hogy alig maradt nekem kávé, vagy hogy a virsli nem olyan fajta volt amit szeretek (white ppl problems), még nem hozta el a második agyvérzést, de amikor megláttam, hogy csak 20 perc van, hogy megnyissák a rendszert, ez a szar pedig vagy órákig töltött. Már előre sirattam (és közben áldottam is, hogy megkértem egy csoptársam, vegyen már fel nekem egy necces tárgyat amin négy szabad hely van meg egy másikat amin csak nyolc) magam, hogy lemaradok az órákról, de végül valahogy összejött, és a négy szabad helyes necces tárgyon kívül megvolt minden. Rögtön szaladtam is fel facebookra, ahol egy sráccal a Bizantinológiára vártunk, hogy emeljék már végre. Aztán vércseként csaptunk le a szabad helyekre. Végül minden megvolt, amit akartam, a négyeset is emelték. Így végül 41 kreditem lett.

17 tárgyam, ebből csak 1 gyakorlat. Oh my god, 16 vizsga, és ebből csak 1 lesz megajánlott jegyes, mert a Bevezetés a Középkortudományba órán végig zéháztat a tanár.
Shit, mire vállalkoztam??

Csak egy kicsit több nyugalmat,
Csak egy kicsit több lelki békét,
Csak egy kicsit kevesebb problémát,
Csak egy kicsit kevesebb aggodalmat.
Csak egy kicsit lenne egyszerűbb minden,
Csak egy kicsit szeretnék messze elrepülni.

Véget ért az első szemeszter, és én igazán élveztem. Majdnem minden percét. Fél év alatt több dolog történt velem, mint egészen eddig. Megtaláltam a helyem, és azokat, akiket szeretek.
  Mégis úgy érzem, hogy fenekestül felfordult itt minden, legalábbis érzelmi téren. És nem, nem a szerelem miatt. Az is van, de nem úgy, és van minden más is. Nem véletlenül hívjuk ezt már úgy, hogy Barátok Közt lvl Pázmány.

Holnap elkezdek beszámolókat írogatni. Szeretném újraindítani az oldalt, megmutatni a történeteimet, még ha nem is olvassák túl sokan vagy egyáltalán senki. Talán egyszer egy kósza lélek idetéved, és örömét leli bennük. 

De most megyek, mielőtt a 'depi' elárasztja a blogot. Ki vagyok fáradva fizikailag és szellemileg is. Ma volt a tantárgyfelvétel, majdnem minden sikerült. Megküzdöttem érte, haha.

Nos igen, csoda történik: jelentkezem.
Nem is tudom, olvassa-e még valaki az oldalt, mert hát meg is érdemelném, mert nem járok fel. De nem is ez a lényeg, hanem hogy imádom, imádom az egyetemet.

Olyan jó, amikor az ember azt érzi: igen, ennél jobb helyre nem kerülhetett volna. Amikor tudja, hogy végre azzá válik, akivé mindig is akart. Amikor rátalál azokra a társakra, akikre a hosszú évek alatt várt. Amikor azt tanulja, amit szeret.
  Én most ezt érzem. Imádom az egyetemet; a csoportomat, ahol egy elég komoly közösségi szellem is kialakult úgy 20-25 ember között. Akár egy középiskolai osztály, csak sokkal, sokkal jobb annál. Imádom a régészeti tanszékvezető tanárt, akinek már most rengeteget köszönhetek, mivel miután megtudta, hogy tudok rajzolni, elintézett több lehetőséget, hogy tanulhassam a régészeti rajzolást. Ingyen, egy idős professzortól. (Nem mellesleg a tanárúr a világ legédesebb régésze. Kis helyes, és kedves is, olyan "szerelmesek" vagyunk belé... :D)
   Már kétszer részt vehettem ásatásokon is. Először nagyon féltem, mert azt hittem, hogy kis gólyákként csicskamunkát kapunk, mert mindenki ezzel ijesztegetett minket. Folyamatosan azt hallgattam, hogy a régészet rossz, a régészettel csak szívsz, a rangidősök szivatni fognak, estébé, mint amiket a béna filmeken lát az ember. Na, ez teljesen nem így van, le kell szögeznem. Elég komoly szaktekintélyekkel dolgoztunk együtt, akik tökéletesen partnerként kezeltek minket. Ugyanúgy dolgoztak, mint mi, csak ők éppen tudták, hogy mit hogyan, mit miért, és tanítgattak bennünket. A régészet olyan, amit az ember nem tanulhat meg könyvekből. Ezt el kell sajátítani terepen, ezért hatalmas ajándék, hogy már a második héten részt vehettem egy háromnapos ásatáson.
  Arra viszont rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok különösebben az az "ásatórégész" fajta. 
  Nem bíroma  fizikai munkát, kész. Viszont valami van bennem, ami arra készteti az embereket, főleg a (nőtlen) hím egyedeket, hogy babusgassanak engem. Ezért egyik kedves csoporttársam és a drága tanárúr is rendkívül gálásan kivették a kezemből az ásót/lapátot/spaklit, hogy majd ők segítenek. Ez tök jó, de azért jó lenne kikerülni a "tehetetlen szőke, akit meg kell menteni" image-ból. Pl. feltörte a kezem a lapátnyél. Nagy cucc, lett egy vízhólyagom, semmi extra. Mindenki másnak is lett. Csak éppen a tanárúr előtt néztem meg, aki felajánlotta a szuper kézfertőtlenítőjét, majd megkért, hogy vágjam fel az ásatási címkéket és írjam meg a munkanaplót, hogy addig se erőltessem meg a kezem. Aztán a többiek dolgoztak, én meg csak üldögéltem és a tanárúrral beszélgettem. Mert volt egy vízhólyag a kezemen. Amikor másoknak vérzett a tenyere. Dafuq, professor??

  A második ásatási meló Visegrádon volt; a királyi palota mellett kaptunk szállást, ahol ha kimentél az udvarra és felnéztél, láthattad a Fellegvárat. Annyira csodálatos volt! Ez döntötte el bennem, hogy középkoros régész leszek, és azon belül is a középkori várakkal és az ott zajló élettel szeretnék foglalkozni. 

Az egyetemi élet is nagyon jó egyébként, az ásatásokon túl. A Pázmány gyönyörű, imádom. Sokan azt mondják, hogy roxfortos környezet, és végülis totáligaz :D Vannak kis tornyocskák, zegzugos folyosók, meg ahh, mindenféle. Majd csinálok sok-sok képet, és felteszem. Az óráim jók, persze van sok unalmas is, meg minden héten zéházok min. egyszer, és a latin... a latin annyira, de annyira nehéz. Nincs jó nyelvérzékem, az angollal is sokat szenvedtem, hogy iylen szintre tudjam fejleszteni, mint most, ráadásul lusta tetű vagyok, aki nem tanul szavakat. Szóval.... Jah. Pedig nekünk, régészeknek 4 félév latin van, míg a töriseknek csak 2. Mert nagyon meg kell tanulni, főleg, ha középkoros régész szeretnék majd lenni egy napon.

Egyébként a partiéletbe is belevetettem magam. Volt olyan, hogy egy héten (5 nap ugye) négyből partiztam, vagy a helyi kocsmában ültem, vagy a hallgatói klubban és utána a kocsmában, vagy a fiúkoleszban (no comment). És nagyon jól érzem magam, és bírom az iramot. Néha ellógom az óráimat, vagy épp külön épületrégészeti szemináriumba járok két csoptársammal Csaba másik végére, vagy épp elalszom és éppen, hogy beesek antik régészetre......... Minden percét élvezem. A szobatársam egy angyal, jófej, kedves, normális, jobbat nem is kaphattam volna. Rövid idő alatt tök jó barátnők lettünk, ott vannak az átdumált éjszakák, és most a trónok harcát nézzük orrba-szájba, mert ő még nem ismeri :O:O Durva, nem?? De már tiszta fan lett, hahaha.

Na most megyek, eleget csacsogtam. Legyetek jók, és ne feledjétek: közeleg a tél. 

Anna