Sajnálom de nem tudom magam visszafogni... egyszerűen szükségem van egy kis romantikára, egy jó kis limonádétörténetre. Elkezdek egy új regénynek csúfolt valamit, könnyedet, szerelmeset, mert ez kell most nekem. Nem tudom mi van velem, de nagyon rémes érzés, bocsássatok meg, ezért kicsit most áll az Alice és a Valaha Nyár volt. Ha arra érdemesnek ítélem, akkor felkerül a sztori az oldalra is.

Bocsássatok meg...

Oké, oké. Már előbb is itt voltam.
De gondoltam, most írok csak bejegyzést. Meséljek nektek? Fogok, ha akarjátok, ha nem. 
A tábor nagyon jó volt! Rengeteg embert ismertem meg, iszonyatosan jó fejek voltak, mind a magyarok, olaszok, svédek. A szállodánk nagyon szép volt, és jó kaját kaptunk. Az egész tábornak az volt a lényege, hogy a fiatalokat megismertessék az emberkereskedelem tényével, és néha nagyon unalmas, néha pedig rettentően sokkoló dolgokat tapasztaltunk. Egyszer például megnézettek velünk egy olyan filmet, hogy két lányt hamis álláshirdetéssel becsaptak, és prostitúcióra kényszerítettek, és az ő történetüket. Rettenetes film, egy cosmóan sírtak, köztük én is. Még a fiúk is. Le kellett állítani a mi csoportunknak (3 volt), mert annyira lesokkolódtunk. Az egyik srác bőgve maga elé meredt végig és az oktatója kérte, hogy álljunk le (olaszok), aki szintén sírt... :( Setsre, avagy Sisters. Szerbül néztük angol felirattal. Mindenkinek ajánlom, de csak erős idegzetűek nézzék meg.

Ez a 3-as csoportbontás csak két napig tartott, amúgy meg nlgy csoportba osztottak minket, egy videósba, kreatívba, rádiósba és újságíróba. A kreatívban már nem volt hely, amikor a feliratkozáshoz jutottam, úgyhogy az újságírásba kerültem, és sokkal jobban jártam!! :) A Magyar Nemzet két kiváló újságírójával ismerkedtünk meg, ők tartották nekünk, és aww, nagyon örülök neki, rengeteg dolgot tanultunk, és végre megismerkedhettük az újságírás világával, még ha ilyen kicsiben is. 
Persze amúgy minden angolul ment. 
Egy Sue Taylor nevű új-zélandi nő is tartott nekünk előadást, aki Kambodzsában él mostanában, mert ilyen segélyszervezetnél van, ami segít az emberkereskedelem áldozatainak újra elhelyezkedni, tanulni, stb. Én úgy hívtam, hogy hobbit, mert ugyebár a Gyűrűk Urát ott forgatták XD A Balcsiban úszni nem tudtunk, mert nagyon hideg volt a víz, én kétszer térdig bemászkeráltam, a svédek meg fürödtek, de hát nekik mi a Balaton a Balti-tenger után :D Átmentünk Tihanyba is,ahol meg bőgtem egy sort, mikor meglátogattuk I. András sírját, mert én valamiért mindig meghatódok, ha Magyarország dicsőséges történelmével szembesülök (nem egy töriórán, de most komolyan, szerintem egy király sírja tökre megindító).

Siófokon a családdal már sikerült a vízbe jutni, és erről nincs túlságosan sokmindent írnom, hangulatos volt, kicsit uncsi, mert az új külföldi ismerőseimmel akartam volna beszélgetni FBn ott meg nincs net, freewifit meg nem találtam, szóval tűkön ülve vártam már, hogy hazajöjjünk. Előbb el is jöttünk, mert mondták a rossz időt, ami persze nem teljesedett be. Elég szomorú voltam, amiért eljöttünk a táborból, otthagyni a külföldieket, akiket valószínűleg soha többé nem látok, és a magyarokat, akikkel talán még találkozunk, de hát mikor? Ez volt életem legjobb tíz napja. Nem sírtam, amikor eljöttük, és azóta sem. A buszon eszembe jutott egy dal, Regina Spektortól a The Call, és rájöttem, hogy ez illik a táborra, egy részére, egy barátra...  

You'll come back when it's over No need to say goodbye

Remélem, találkozunk még. 

2011. július 25-től augusztus 14-ig nem leszek.

Nyaralni megyek, addig nem lesz friss az oldalon. Közben felnézek majd párszor, mert a szállodában lesz wifi, ha van valami, írjatok nekem nyugodtan. Sajnálom, hogy nem csináltam meg a fejezeteket, design-t meg amit ígértem, de az írásra nem nagyon volt időm mert készülődöm, és mostanában folyton rajzolok, ugyanis előkészítünk egy nagyszabású ötletet egy barátnőmmel, ahogy hazaértem, fejest ugrunk bele, és remélem jól fog sikerülni. A dizi meg most tetszik, és olyan nyárias, ha lecserélném, akkor beletörődnék, hogy vége a nyárnak.

Nemsokára találkozunk, érezzétek jól magatokat addig is. :)

Anna

 Helyzetjelentés: az eső zuhog, a villámok csattognak, mormog az ég, és anyukám retteg. Ez mindennapos, ha vihar van nálunk... én pedig atyai áldással pötyögöm e sorokat, mivel anya megtiltotta, hogy fémtárgyak és elektronikus eszközök közelében legyünk (nos igen, kicsit parás, de valami rossz élménye van a villámokkal, bocsássuk meg neki. Amúgy igen, a kilincs és a csap is fém... ezt sosem gondolja át). Ma fél órát vártam a barátnőmre ömlő esőben, és ahogy most hallom, épp szétrepedt az ég... Nagyon para.
De amúgy szeretem a vihart. A sima esőt nem, az lehangoló. De a vihar az jó... csakis éjjel. Nappal ijesztő. Éjjel kellemes, mert ilyenkor már teljesen biztonságos, meleg helyen vagyok, és tuti hótziher, hogy nem kell mennem sehova. 
(BAKKER! A macskám megkaparintotta a kedvenc rúzsomat, és addig játszott vele, amíg be nem ejtette a macskaalomba! Hát GRATULÁLOK, Szputnyik! Még jó, hogy rajta volt a kupak.)

Figyelmeztetnem kell a kedves társaságot, hogy rövidesen útra kelek. Hétfőn Balatonfüredre megyek táborba, és ott leszek augusztus harmadikáig. Tök jó lesz, kisfilmeket forgatunk, kreatívkodunk, meg lesz ott 20 svéd és 20 olasz, tehát még az angol nyelvet is gyakorlom majd. Mivel a hotel ahol megszállunk biztosít freewifit, esetleg feljöhetek nektek helyzetjelentést tenni, ha lesz érdekeltség meg kedv meg idő. Harmadika után viszont nem jövök vissza haza kockulni, hanem átkompozok siófokra, ahol a családdal két hétig zúzunk a nyaralóban, meg még pár haver... HÖ HÖ HÖ. Majd valamikor hazakeveredek, és írok. Addig még csinálok nektek egy új dizit, és megörvendeztetlek szerintem egy új novellával, és mindkét regénybe új fejezettel. Csak kérlek néha írjatok nekem valami kis reagálást! Mert vannak páran, akik így tesznek, őket imádom nagyon, de azért jólesne, hogy HÉ elolvastam volt értelme feltenni a netre az irományt, és beköhögnétek hogy jó lett-e, de az sem zavar ha szar lett, csak mondjátok mit csinálok rosszul és akkor javítok rajta.
 TERVEK (összefoglalva):
- Új dizájnnn
- Egy novella (MAYBE)
- mindkét regényből új fejezet

Amúgy ma nagyon kedves voltam. Mentem fogszabályzóhoz (már éjszakai van, csak ilyen kéthavi csekkolásra mentem), és Szfvár főutcáján van egy hajléktalan, aki a Fedél Nélküliek magazinját árulja. Már sokszor jött oda hozzám meg ugye mindenkihez, de elhajtottuk. :( Nekem sosem volt pénzem, mert mindig csak annyi van nálam, amennyi éppen kell; a többiek pedig csak szartak rá mert bunkók. De most a buszjegyem árán kívül volt még kemény kétszáz forintom, ezért azt odaadtam szegény kis csövesnek, és vettem egy újságot. Nagyon érdekes! Ti is vegyetek majd :) És olyan jó érzés. Nagyon kis boldog volt ^^ Amikor visszafelé jöttünk, megismert és integetett. 
A cím pedig onnan jön, hogy amikor mentem találkozni a barátnőmmel, Julcsikával, jött velem szemben egy bácsi, megállt mellettem, és azt mondta, hogy: Ön egy rendkívüli szépség! Én meg: Köszönöm x)
Nagyon kedves volt tőle! 

 Túl vagyok rajta. Megnéztem a Harry Potter és a Halál ereklyéi második részét. Kicsit sokkhatás alatt állok. Bocsánat a képekért, esetleges spoilerért meg a nyálas ömlengésemért, de ki kell írnom magamból.Úgy érzem, a szívem szakad meg. 

Persze azt hittem, rosszabb lesz. Azt hittem, kiüresedve, mondhatni kibelezve jövök majd ki a moziból, és úgy érzem, ennyi volt a Harry Potter. Egy nagy durranás, és vége. Hiába szerettük.
De rájöttem, hogy ez nem így van.

Anyával mentem. Pont, mint 2001-ben, azzal a különbséggel, hogy akkor töltöttem be a nyolcat, és már szinte fél éve (...vagy több? Ki tudja már!) Harry Potter lázban égtem. Kicsi voltam, és lelkes. A városi Művelődési Központba mentünk, ahol egy nagyon régi vetítőgépes mozi működött, tudjátok, az a fajta, ami néha magától leáll, vagy éppenséggel hatalmas darabokat kell kivágni a szalagból (ezáltal a történetből is), hogy a filmtekercseket megszakítás nélkül cserélgetni lehessen. Ugyanebben a teremben néztem meg a második, harmadik, negyedik és ötödik részt. De ez a mozi már régóta nem üzemel. A Cinema City menőbb. Meg a filmletöltés. Azért én mégis akartam emlékezni a hajdanvolt pici lányra, aki anyukája kezét fogva lépdel be a moziterembe, szinte remegve az izgalomtól. 

Körülbelül ilyen lehettem a székem felé menet

Emlékeztem, és emlékeztettem. Nagyon féltem, és nem mellesleg fáztam is, mert a Cinema City úgy gondolja, az a menő, ha az ember jégcsappá szelídül a vetítés alatt. Kis zakómat az ölemben gyűrögetve, popcornbűztől körülvéve, anyával az oldalamon vártam a főcímet. Az első képkockákban kicsit bevillant Hitler és a nácik, aki akarja, megérti majd, mire is gondolok. Aztán rövidesen elfelejtettem minden aggodalmam, és a történet magába szippantott. Majdnem teljesen elégedett voltam: egyetlen jelenet nagyon nem tetszett, egyéb változtatás pedig éppen tűrhető, annyi, amennyit a film és a látvány megkövetelt (bár ez néhány helyen szerintem a kárára ment. Francba a 3Dvel! Elnézést). 

Akkor kezdtem el sírni, amikor elkezdték védeni a Roxfortot. Gondolhattok borzalmasan érzelgősnek, vagy amit akartok. De olyan szép volt, megható. A halálozásoknál már bőgtem, mint egy gyerek, és erre még rásegített a John Williams óta először előforduló fantasztikus zene. Amikor pedig Harry az erdőbe megy, úgy gondoltam: ha nem hagyják abba a jelenetet, szégyent hozok a családomra. De azért megnyugtatott, hogy nem én voltam ezzel egyedül így. Egy nő leplezetlenül sírdogált a zsebkendőjébe, kis idő után pedig az orrfújás általános hanggá vált. Ciki vagy nem ciki, de ez van. Persze ne úgy képzeljétek el, hogy az egész terem gyászos képpel, özvegyi fátyolba burkolózva, zsebkendőt gyűrögetve várja a következő jeleneteket. El voltak szórva a finom, ámde megfelelő poénok arra, hogy elfeledjük a könnyeket. Legalább egy kis időre... Nem mellesleg a mellettünk ülő két csávó folyamatosan nyomta a laza dumát, nehogy észre lehessen venni rajtuk, hogy amúgy érdekli őket a film (van egy öcsém, ismerem a fajtáját...).  Tehát a könnyes zsepik ellenére fantasztikusan éreztem magam. A vége pedig... a vége aztán tényleg tökéletes volt.

"After all this time?" "Always" said Snape.
 

Mikor kiírták, hogy 19 ÉVVEL KÉSŐBB, a torkom ismét összeszorult. Féltem, hogy mit látok majd, és féltem, hogy megint sírni fogok (ez utóbbi összejött). Ott ment Harry, és a többiek, és... annyira szépek voltak. Olyan tiszták... nem is tudom. Nagyon jól elöregítették őket. Harryből egész jó pasit csináltak. A kis Albus pedig egy igazán szép gyerek lett. És ugyanaz a zene szólt, minta kicsi Harry Potter első kalandjaiban. 

Mindent összevetve, nem lenne ellenemre még egyszer megnézni. Boldogan sírnám végig egyedül a szobámban, mindenféle gátló tényező (pl rajtam kívül ötven másik ember) nélkül. Mert lezárult egy fejezet az életemben. 11 éve olvastam az első könyvet, és 10 éve láttam az első filmet, amit aztán meg is kaptam ajándékba amikor megjelent VHS-en; ajándék Harry Potteres zsírkrétát kaptam hozzá.
Emlékszem a zsírkréta illatára. Ahogy az első könyvére is, meg a Mindenízű Drazsé (nem az a menő fajta, amit Angliában vehetsz, és úgy is néz ki, mint a filmben, hanem csak egy egyszerű mezei magyar) fura ízére is. És az egész hangulatra, ahogy vártam az új filmet, az új könyvet, az új filmet, az új könyvet...

De már vége. Habár a Harry Potter kibérelt magának egy életre szóló helyet a szívemben, ez nagyon hiányozni fog. Ez az izgatott várakozás...

Ó, igen. Az nagyon fog hiányozni.